Meghallgatást hirdet kamarazenekarába a JM Macedónia

Meghallgatást hirdet a JM Macedónia a Sasha Nikolovski-Gjumar nevű kamarazenekarba, az idei nyári táborban részt vevő együttesbe. A tábort Strugában rendezik meg, amelynek keretén belül július 27-én az Ohridi Nyári Fesztiválon, július 28-án pedig a
Részletek

Nem félünk a kortárstól!

Novotny Anna Nem félünk a kortárstól! címmel indított rendhagyó videósorozatot a Jeunesses Musicales Hungary oldalán és a Papagenón, mert hiszen valljuk be, a kortárs jelzőt övezi egyfajta furcsa távolságtartás, már-már misztikum, értetlenkedés. Tényleg van ebben
Részletek

Moltopera iskolai előadások a Ferencvárosban – 2017-2018

2015 óta immáron a harmadik éve volt lehetőségünk „Állati jó zene’ és „Lehet szeretni” című programjainkkal ellátogatni a Ferencvárosba az Önkormányzat támogatásának köszönhetően. Mondhatni már jó ismerősként találkoztunk az iskolák tanáraival, külön büszkeségünk, hogy több
Részletek

STAMP

A European Music Council által koordinált, kilenc európai partnerszervezettel együttműködésben megvalósított kétéves projekt keretében a JM Hungary feladata többek között egy olyan adatbázis létrehozása, melyben a lehető legtöbb zeneoktatóknak szánt, illetve a kreatív iparban felhasználható
Részletek

Sziget Fesztivál

A Sziget Fesztivál Magyarország messze legnagyobb fesztiválja, ahová minden évben egész Európából érkeznek fiatalok tízezrei szórakozni. A fesztivál különlegessége, hogy a legnépszerűbb könnyűzenei előadók és stílusok mellett több tucat helyszínen a legkülönbözőbb programok várják a
Részletek