Nagy sikerrel zárult a III. Nemzetközi Kürtkurzus Balatonfüreden

Kategória: Kurzus.

Balatonfüreden augusztus 20-25. között egész nap kürtszó hallatszott a Református Általános Iskola termeiből. A Nemzetközi Kürtkurzus résztvevői magánórákon és zenekari gyakorlaton is részt vehettek Zempléni Szabolcs, Christian-Friedrich Dallmann, Takács Miklós és Keserű Péter vezetésével, emellett állandó hangszerkiállítás és hangszerbemutató is zajlott az ötnapos program keretében.

Idén harmadszor rendezték meg Balatonfüreden a Nemzetközi Kürtkurzust Zempléni Szabolcs kürtművész vezetésével, aki a Trossingeni Állami Zeneművészeti Főiskola professzora, valamint állandó vendégtanár Londonban és Tokióban. Zempléni Szabolcs mellett olyan neves művészek vezették a kurzusokat, mint Christian-Friedrich Dallmann, a Berlini Művészeti Egyetem professzora, a stuttgarti Bach Akadémia tagja és tanára, a Daniel Barenboim nevével fémjelzett Kelet-nyugati Divan Zenekar tanára; Takács Miklós, aki a 2002 óta a drezdai Staatskapelle kürtöse, a zenekar kürtkvartettjének tagja, rendszeresen fellép natúrkürtön szólistaként és kamaraegyüttesekkel is, valamint Keserű Péter, a Bécsi Rádiózenekar első kürtöse.

III. Nemzetközi Kürtkurzus

A kurzussal párhuzamosan hangszerkiállítás is zajlott Juhász Zoltán, az Alexander, aFehr, a Hoyer, a Kruspe és a Cornford cégek közreműködésében. A kiállítók mindvégig a gyerekek rendelkezésére álltak, akik bármikor próbálgathatták a hangszereket és beszélgethettek a mesterekkel, akik bármilyen hangszermeghibásodást vagy problémát orvosoltak a kurzus ideje alatt. A program meghirdetése után 2 héttel már le is kellett zárni a jelentkezéseket, olyan nagy volt az érdeklődés a kurzus iránt, melynek keretében magánórák mellett egy flashmobra és zárásképp egy közös filmzenekoncertre készültek fel a résztvevők.

III. Nemzetközi Kürtkurzus

A flashmobon három vitorlásról játszottak a fiatal kürtösök, amit a Tagore sétányról láthattak és hallhattak az arrajárók. Az utolsó előtti napon növendékhangversenyt szerveztek a zeneiskolában, melynek csúcspontja Margherita Lulli, a drezdai szimfónikus zenekar első kürtösének játéka volt: a művész Juhász Zoltán egyik natúrkürtjén játszotta el Rosetti Esz-dúr kürtversenyének 1. tételét. Az augusztus 25-i, utolsó esti szabadtéri filmzenekoncertet kétszer annyian hallgatták meg, mint tavaly.

III. Nemzetközi Kürtkurzus

A kurzus 14 és 28 év közötti résztvevői egész héten, szinte minden percet kihasználva gyakoroltak, amiből még a karnyújtásnyira lévő Balaton sem tudta őket kizökkenteni. A szervezők meglepetésére olyan zenészek és régi kürtös ismerősök is érkeztek az ország szinte minden tájáról, akik csak véletlenül hallottak a kurzusról, de a különleges program őket is odavonzotta a kürtösök paradicsomába: ők is részt vehettek az órákon és kipróbálhatták a kiállítók hangszereit.

III. Nemzetközi Kürtkurzus

A szervezők, a nagy érdeklődésre és sikerre való tekintettel máris tervezik a jövő évi programokat, amelyeket ismét a Balatonnál szerveznek meg.