III. Nemzetközi Kürt Mesterkurzus

Kategóriák: Kurzus.

Idén nyáron is lesz kürt mesterkurzus a Balaton-parton!

2018. augusztus 20-26. között Balatonfüreden kerül megrendezésre a III. Nemzetközi Kürt Mesterkurzus, ahova elsősorban 15-28 év közötti résztvevők jelentkezését várják. A kurzuson egyéni órákon, zongorakísérettel és kamaraegyüttesekben is tanulhatnak neves tanároktól a világ minden tájáról érkező hallgatók. 

Jelentkezési határidő:2018. május 6. A jelentkezési lap itt érhető el; további információ pedig az [email protected] címen.

A kurzus tanárai: prof. Christian-Friedrich Dallmann (Berlin), prof. Zempléni Szabolcs (Trossingen/Hamburg) és Takács Miklós (Drezda, a Giuseppe Sinopoli Zenekari Akadémia tanára); korrepetitor: Iva Návratová (Lipcse/Weimar)

A mesterkurzus zongorás zárókoncerttel és egy kürt kamarakoncerttel zárul,
ahol a résztvevők Zempléni Szabolcs és Takács Miklós közreműködésével léphetnek fel.

A kurzus díja: 60.000 Ft, (szállással együtt 90.000 forint), amely tartalmazza:

  • minden nap egyéni órát (min. 5×40 perc),
  • zongorás próbákat a korrepetitorral, illetve a tanárokkal,
  • kamaraegyüttesekben való részvételt,
  • a kiállított hangszerek és tartozékok tesztelését,
  • ismerkedést a natúrkürttel egyéni, illetve kamaraóra keretében is,
  • a koncerteken, programokon való részvételt,
  • gyakorlási lehetőséget,
  • és igény esetén szállást reggelivel 7 éjszakára a Szt. Benedek Középiskola kollégiumában.

A szervezők korlátozott számban kedvezményes díj ellenében is tudnak fogadni arra rászoruló hallgatókat, a kérelmet a jelentkezési laphoz kérik csatolni. A kedvezmény elbírálásáról a jelentkezés elfogadásával egy időben tájékoztatjuk a hallgatókat. A kurzuson maximum 24 aktív hallgató vehet részt.

pdf letöltése