Az ötventagú Jugendmusikkorps Avenwedde magyarországi turné keretében nagy sikerrel lépett fel Budapesten, Balatonfüreden, valamint Martonvásáron.
A komoly hagyományokkal bíró német ifjúsági fúvósegyüttes, a Jugendmusikkorps Avenwedde 2018. augusztus 16-án Martonvásáron, 17-én Balatonfüreden, míg 19-én Budapesten adott fergeteges sikerű ingyenes koncertet. A güterslohi fúvósegyüttes, amelyben három csoportban zenélnek a 6-27 év közötti fiatalok, 1966 óta működik, azóta számtalan sikert arattak Németországban és külföldön, és több lemezük is megjelent. A zenekar művészeti vezetője és karmestere 2016. január 1. óta Gál Ádám, aki a Pécsi Művészeti Szakközépiskolát követően Grazban, Trossingenben, Dortmundban és Detmondban tanult.
Repertoárjukon komoly- és filmzenei klasszikusok egyaránt szerepelnek.