Fiatal magyar zenészek jelentkezését várja az Imagine Hungary

Kategóriák: Imagine és Verseny.
Translation Priorities: Optional.

 

13 és 21 év közötti magyar zenészek és együttesek jelentkezését várja bármilyen zenei műfajban a JM International és a JM Hungary az Imagine Nemzetközi Döntőn és zenei szakmai programokon való részvételre.

Az Imagine Music Experience a Jeunesses Musicales International kezdeményezése, amely kilenc ország 13-21 éves zenészei számára nyújt lehetőséget workshopokon, közös zenélésen és versenyeken való részvételhez. A program célja, hogy a fiatal művészek egy lépéssel közelebb kerüljenek a céljaik eléréséhez, nemzetközi tapasztalatot és kapcsolatokat szerezzenek.

A nemzetközi döntőhöz minden résztvevő országban egy előválogatón keresztül vezet az út. Minden országból egy győztest választ a helyi zsűri, aki részt vehet a brüsszeli döntőn és az ahhoz kapcsolódó szakmai programokon.

Kik jelentkezhetnek az Imagine Hungary felhívására?

  • 21 évnél fiatalabb magyar zenészek bármilyen zenei műfajban VAGY
  • 2-3 fős magyar zenei formációk bármilyen zenei műfajban, ahol a tagok mindegyike 21 évnél fiatalabb
Miért jelentkezz?

Ha te leszel a magyarországi online válogató győztese, lehetőséget kapsz az Imagine Nemzetközi Döntőn, valamint az azt megelőző szakmai programokon való részvételre. Képzések és workshopok keretében szerezhetsz a karriered építéséhez szükséges tudást, valamint megismerkedhetsz más fiatal zenészekkel is.

Ha pedig a nemzetközi zsűri téged választ a döntő győztesének, pénzjutalomban és további szakmai lehetőségekben is részesülsz.

 

Az Imagine Hungary nyertes zenekarát vagy szólistáját a JM Hungary legfeljebb 500 euró összegű utazási támogatásban részesíti.

 

A brüsszeli szakmai program időpontja: 2022. szeptember 27.-október 1.

A nemzetközi döntőt 2022. szeptember 30-án rendezik Brüsszel egyik legjelentősebb koncerttermében, a Bozarban.

Forrás: JM International

 

A jelentkezés folyamata:

A jelentkezési lap online formában, IDE KATTINTVA érhető el.

Jelentkezési határidő: 2022. augusztus 31. éjfél

 

A jelentkezők közül egy zenei szakemberekből álló zsűri választja ki azt az énekest vagy zenekart, aki(k) lehetőséget kap(nak) a részvételre a brüsszeli nemzetközi döntőben. 

 

A zsűri tagjai:

Oszkó-Jakab Natália (Művészetek Völgye)

Süli András (Campus Fesztivál)

Pécsi-Szabó Dénes (Up Music Management Budapest)

 

Az eredményről legkésőbb 2022. szeptember 5-én értesítjük a jelentkezőket.

 

Az Imagine projektről további információ található az Imagine Music Experience honlapján.