Classical ME – Pályakezdő zeneművészeknek tartanak képzést Budapesten

Kategóriák: Classical Me.

Translation Priorities: Optional.

Zenei karrierjük elején álló művészeknek hirdet pályázatot a romániai tribul artistic és a JM Hungary. A sikeres jelentkezők részt vehetnek a Classical ME egyhetes budapesti képzésén.

 

A Classical ME projekt célja a komolyzenei szektor megújítása, valamint az új képességek és a napjainkban hasznos tudás elsajátítására nyitott zenészek európai hálózatának létrehozása és szakmai fejlődésük elősegítése.

Az Erasmus+ program támogatásával létrejött együttműködés magyar partnere a JM Hungary, így a projekt során magyar zenészek is lehetőséget kapnak a projekt eseményeiben való részvételre.

  1. március 19-26. között kerül sor az első nemzetközi workshopra Budapesten, amelynek témája a közönségépítés. A képzés résztvevői megismerhetnek jó gyakorlatokat a hazai komolyzenei életből, elismert szakemberektől tanulhatnak, valamint lehetőséget kapnak saját projektötleteik bemutatására és fejlesztésére is. A Classical ME mindhárom partnerországából, így Románia és Ciprus mellett Magyarországról is hat résztvevőt várnak. A nemzetközi workshop nyelve az angol.

A jelentkezés feltételei:

  • Hangszeres zene, klasszikus ének vagy zeneelmélet területén szerzett végzettség vagy komolyzenei tapasztalat
  • Gördülékeny angol nyelvtudás szóban és írásban
  • Más zenészek megismerésére és együttműködések kialakítására való nyitottság
A pályázati felhívás ide kattintva érhető el.

A részvételre az online jelentkezési lap kitöltésével lehet jelentkezni, legkésőbb 2023. január 31-ig.

A sikeres jelentkezőket február 10-ig értesítik.