Játssz a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekarban!

Kategória: Turné.

A Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar (GMJO) 2018. húsvéti és nyári turnéjára várja a 16-27 éves fiatal zenészek jelentkezését. A meghallgatásokra 25 európai városban, köztük Budapesten kerül sor.

A budapesti meghallgatás időpontja: november 21.

A jelentkezés minden helyszínen a meghallgatás előtt két héttel zárul, Budapestet érintően a jelentkezési határidő november 7. Regisztráció ide kattintva lehetséges.

A jelenleg az Európa Tanács támogatásával működő GMJO története az 1986/87-es szezonban kezdődött, alapítója Claudio Abbado volt. Ez a nemzetközi ifjúsági zenekar volt az első és sokáig az egyetlen, amelyben Kelet- és Nyugat-Európa fiatal zenészei együtt muzsikálhattak.

2018-ban két turnét tart a zenekar, húsvétkor és a nyár folyamán. A nyári turnén olyan művészekkel, karmesterekkel és szólistákkal dolgozhatnak együtt a mintegy 2000 jelentkezőből kiválasztottak, mint Ingo Metzmacher, Jean-Yves Thibaudet és Valérie Hartmann-Claverie. A bolzanói próbákat követően a koncertkörút főbb állomásai: a hamburg Elbphilharmonie, a milánói Scala, a bonni Beethovenfest és a prágai Dvořák Fesztivál.