STAMP

A European Music Council által koordinált, kilenc európai partnerszervezettel együttműködésben megvalósított kétéves projekt keretében a JM Hungary feladata többek között egy olyan adatbázis létrehozása, melyben a lehető legtöbb zeneoktatóknak szánt, illetve a kreatív iparban felhasználható
Részletek

I. Gödöllői Régizenei Akadémia

július 30. és augusztus 5. között, az I. Gödöllői Régizenei Nyári Akadémia keretein belül várjuk szeretettel mindazokat a 14. életévüket betöltött zenészeket, akiket érdekel a régebbi korok zenekari és kamarazenei repertoárjának „korhű”, „stílushű” megszólaltatása. Mivel
Részletek

III. Nemzetközi Kürt Mesterkurzus

Idén nyáron is lesz kürt mesterkurzus a Balaton-parton! 2018. augusztus 20-26. között Balatonfüreden kerül megrendezésre a III. Nemzetközi Kürt Mesterkurzus, ahova elsősorban 15-28 év közötti résztvevők jelentkezését várják. A kurzuson egyéni órákon, zongorakísérettel és kamaraegyüttesekben
Részletek

Brácsa mesterkurzus a francia Riviérán

A Villecroze Zenei Akadémia 2018. március 29. és április 7. között szervez brácsa és vonósnégyes mesterkurzust. A szervezők az ott tartózkodás szinte minden költségét fedezik. Jelentkezési határidő: 2018. január 17. Miguel da Silva brácsaművész vezetésével
Részletek

Nemzetközi Kürt Akadémia

A második Nemzetközi Kürt Akadémia augusztus 20-26 között várja 15-28 év közötti hallgatóit a festői Balatonfüreden! A kurzuson egyéni órákon, zongorakísérettel és kamaraegyüttesekben is tanulhatnak a világ minden tájáról érkező fiatal muzsikusok.
Részletek